Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Scorpions

.A zenekar legsikeresebb formációja (1978-1992) az alábbi volt: Francis Buchholz (basszusgitár), Klaus Meine (ének), Matthias Jabs (gitár), Rudolf Schenker (gitár) és Herman Rarebell (dobok). Ebben az összeállításban olyan slágereket vettek fel, mint a Blackout, a Still Loving You, a No One Like You és a Rock You Like a Hurricane. Az együttes leghíresebb dala a Wind of Change című ballada.
A német zenekar több évtizedes múltját és rangját jelzi, hogy korábban olyan zenekarok voltak az előzenekarai, mint a Metallica, a Bon Jovi és a Def Leppard. Világszerte több mint 100 millió lemezt adtak el.A zenekart 1965-ben alapította Rudolf Schenker gitáros és Wolfgang Dziony dobos Sarstedt-ben. A kezdeti időszakban Hannover környékén léptek fel, és Schenker vállalta a dalok eléneklését is. 1969 végén csatlakozott az együtteshez Klaus Meine énekes és Michael Schenker, Rudolf öccse, akik mindketten a Copernicus zenekarban játszottak. Ellentétben sok más együttessel, a Scorpions kezdettől fogva angol dalszövegeket írt.

Első lemezük, a Lonesome Crow 1972-ben jelent meg az alábbi összeállításban: Rudolf Schenker (gitár), Michael Schenker (gitár), Klaus Meine (ének), Wolfgang Dziony (dobok) és Lothar Heimberg (basszusgitár). Egy németországi turné során ezt követően többek között Rory Gallagher, a Uriah Heep és az UFO előzenekaraként szerepeltek. Mivel az UFO együttesnek éppen nem volt gitárosa, Michael Schenkert kérték fel arra, hogy segítse ki őket. A turnét követően a gitáros elhagyta a Scorpions-t az UFO-ért. Régi együttese ezzel rövid időre fel is oszlott.
1973 és 1978 között
Az együttes azonban hamar magára talált, és új tagokkal felvette második albumát, a Fly to the Rainbow címűt, amelyen Meine és Rudolf Schenker mellett Uli Jon Roth (gitár), Francis Buchholz (basszusgitár), Jürgen Rosenthal (dobok) és Achim Kirschning (billentyűk) szerepelt. Első európai turnéjukra 1975-ben került sor.

A következő, In Trance című lemezen már Rudy Lenners dobolt. Az album érdekessége, hogy ezen az albumborítón szerepelt először a zenekar nevének jellegzetes írásmódja, amely azóta minden lemezen megtalálható. A stúdiólemez elsősorban Japánban aratott hatalmas sikert és tette ismertté és elismertté az együttest a szigetországban, de Európa többi részén is felfigyeltek rájuk, amikor 1976 során több alkalommal az amerikai KISS előzenekaraként léptek fel.
Az 1976-os Virgin Killer című nagylemez botránya miatt vált ismertté, mivel a borítón egy meztelen lány látható egy megrepedt üvegtábla mögött.] Az együttes megváltoztatta a lemezborítót, és nem sokkal később Japánban megkapta első aranylemezét.
Az 1977-es Taken By Force lemezen Rudy Lenners helyett már Herman Rarebell dobolt.
Egy japán turnét követően Uli Roth 1978-ban elhagyta a Scorpions-t és megalakította az Electric Sun nevű formációt. Az időszak lezárásaként megjelent a Tokyo Tapes című koncertlemez.Utolsó nagylemez és búcsúturné
A Scorpions új nagylemeze Sting in the Tail címmel 2010. március 19-én jelent meg.Az együttes 2010. január 24-én a hivatalos honlapon jelentette be, hogy ez lesz a legutolsó albumuk, amelyet egy várhatóan 2012-ig tartó világ körüli turné követ. A megjelent közlemény szerint az együttes a csúcson kívánja abbahagyni - saját elmondásuk szerint - egyik legjobb lemezével, és nem szeretne a színpadon megöregedni.
Stúdióalbumok

    * 1972: Lonesome Crow
    * 1974: Fly to the Rainbow
    * 1975: In Trance
    * 1976: Virgin Killer
    * 1977: Taken By Force
    * 1979: Lovedrive
    * 1980: Animal Magnetism
    * 1982: Blackout
    * 1984: Love at First Sting
    * 1988: Savage Amusement
    * 1989: Best ballads
    * 1990: Crazy World
    * 1993: Face the Heat
    * 1996: Pure Instinct
    * 1999: Eye II Eye
    * 2004: Unbreakable
    * 2007: Humanity: Hour I
    * 2010: Sting in the Tail










 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


Utolsó kép



Facebook

Archívum

Naptár
<< Október >>
<< 2018 >>
Ke Sze Csü Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        


Statisztika

Online: 7
Összes: 446396
Hónap: 10375
Nap: 458