Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


apostol együttes

 Az Apostol együttes története 1970 nyarán kezdődött. Az alapító diákok éppen komolyzenei tanulmányokat folytattak a Zenegimnáziumban, illetve a Zeneakadémián. A hatvanas évek beat mozgalma a komolyzenei tanulmányokat végző fiatalokat is "megfertőzte". Németh Zoltán, az együttes vezetője a "konziban" (ahogy a zenegimnáziumot nevezték) egy osztályba járt Presser Gáborral, Mihály Tamással ? akinek később kulcsszerepük lett a magyar rockzene történetében. A szünetekben lelkendezve játszották egymásnak a Szabad Európa Rádióban vagy a Luxemburgi Rádióban előző nap hallott új dalokat. Az új zenére fogékony tagokból, muzsikustársakból alakult meg tehát az Apostol együttes. Bár akkor csak némi ösztöndíj-kiegészítés lebegett a szemük előtt, amikor ideiglenes működési engedéllyel Balatonföldváron, a Balatongyöngye étteremben elkezdtek játszani a következő összeállításban: Németh Zoltán (zongora, zenekarvezető), Debreceni László (basszusgitár), Deák János (szaxofon), kozma András (gitár), Szalánczy Ferenc (harsona), Peterdi Mihály (dob). Az első tagcserére ekkor került sor, se 1979. őszéig még annyi változás történt, hogy az Apostol talán a "legváltozatosabb összetételű zenekar" nem hivatalos titulusa is megillette volna a magyar könnyűzenei életben. 1970. őszén került a zenekarba Deák Béla (gitár), és a dobos poszton is csere történt: attól kezdve Nagy Béla adta a ritmikus alapot. Hamarosan sikerültszert tenni önálló klubokra is, előbb a Fővárosi Tanács Gerlóczy utcai klubját, majd a Műszaki Egyetem Vár-klubját szerezték meg, melyek éveken keresztül a zenekar törzshelyei voltak. 1970. őszén országos könnyűzenei fesztivált hirdettek, melynek döntőjét 1971. májusában Salgótarján rendezte. A sikeres megmérettetés érdekében két "tapasztalt" profit, külföldet is megjárt zenészt vettek be a zenekarba: 1970. decemberében Deák Mihályt (dob), 1971. januárjában Deseő Attilát (szaxofon). A salgótarjáni döntő megnyerése után a már "profivá" vált zenekar elindult a közönség meghódításához vezető úton. Győztes számaikból - Németh Zoltán - Nagy Béla: A cirkuszi kikiáltó és Németh Zoltán: Az esti utcán című dalából - kislemez készült. Még azon a nyáron felléphettek Georgie Fame és Alan Price kisstadionbeli koncertjén. Ekkorra már egyértelműen kialakult a zenekar saját stílusa. Magyar jazzrockot játszottak a nagy példaképek, a Chicago és a Blood, Sweat and Tears hangzására és igényességére törekedve. Az iskolai tanulmányokkal való egyeztetés, illetve a zenei célok változtatása miatt újabb tagcserékre került sor: 1971. szeptemberében Deák Béla helyett Lifka Mihály (trombita) csatlakozott az együtteshez, majd decemberben Makrai Pál (gitár) váltotta fel Kozma Andrást.










 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.