Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Első Emelet

Az Első Emelet magyar könnyűzenei együttes. 1982-ben Budapesten alakult meg.
Az Első Emelet 1982-ben Budapesten alakult meg a csillaghegyi strandon. Alapítói a Solaris együttesből átigazolt Kisszabó Gábor, Bogdán Csaba, Tereh István és Rausch Ferenc voltak, akik felkérték a Lobogó instrumentális zenekar billentyűsét, Berkes Gábort, hogy csatlakozzon hozzájuk. Néhány nappal később, énekesként csatlakozott hozzájuk Cser György is. Az első koncertjük 1982. november 13-án a volt gödöllői Agrártudományi Egyetem pinceklubjában, majd néhány nappal később a budapesti bemutatkozás követte az Fővárosi Művelődési Ház körtermében. A zenekar főleg egyetemi klubokban lépett fel, majd 1983 tavaszán, mivel behívták katonának, Rausch Ferencet Tóth Vilmos váltotta fel.
Az első igazi megmérettetés 1983 nyarán volt. Ekkor oszlott fel a Hungária (együttes), majd Szikora Róbert megalapította az R-Go-t. A nagy nyári turnéjukhoz az Első Emelet volt az előzenekar, ahol több ezres tömeg előtt mutatkoztak be. A siker „túl nagy volt” egy előzenekarhoz képest, ezért csökkentették a műsoridejüket. Egy időben elkészültek a Rádió 8-as stúdiójában, és az LGM Stúdióban az első felvételek. Az első kislemez is ebben az évben jelent meg, ezen még Cser György énekelt, majd a sok feszültség miatt a Kandó kollégiumi koncert előtt távozott a zenekarból. A zenekar énekest keresett, a választás Kikire esett, aki az Óceán együttes tagja volt. 1983 telén még egy csere történt, Tóth Vili helyére Michel került a dobokhoz, majd ekkor jött létre a klasszikus Emelet-felállás.
Sikeres évek 
A tavaszi Pop-Meccs gálán az „Év ígérete” díjat kapták. 1984. április 29-én a KeK bulira meghívták a Magyar Hanglemezgyártó Vállalattól Wilpert Imrét, akit a telt házas koncert és a hatalmas siker meggyőzött arról, hogy lemezszerződést kínáljon a csapatnak. „Együtt sírunk, együtt nevetünk.” Ezzel, az azóta sokat emlegetett mondattal kérte fel az Emelet tagjait, hogy készítsék el első nagylemezüket.[forrás?] A dalok szövegét Geszti Péter írta, aki a Dadogós Break sikere után teljesen átvette ezt a szerepet. A jellegzetes Emelet-betűtípus ötlete Kozma Péteré volt, aki grafikusként segítette a zenekart, majd később Fazekas Zsolttal néhány videoklip és koncert rögzítésére is sor került. A bemutatkozó album 1984 őszén jelent meg, a lemezbemutató koncertet az Almássy téri Szabadidőközpontban tartották, ahol a csapat ezek után gyakran megfordult. Több telt házas koncertet adtak. Ősszel az NDK-ban is felléptek.
1985 tavaszán már több közönségdíjjal is büszkélkedhetett az együttes. Márciusban Budapesten adott két koncertet a Kaja’s-re redukálódott Kajagoogoo. Előzenekarnak meghívták az Emeletet. Ezután jelent meg a második kislemez. Májusban a Budapesten koncertező Dire Straits meghívta a csapatot a Money for Nothing videoklip forgatásába. Az első album ezekben az időkben elérte a 100 ezres példányszámot, annak ellenére, hogy Victor Máté elég negatív kritikát alkotott az albumról. Az első aranylemez átvétele ezek után történt az agárdi Popstrandon, ahol az együttes elkezdte a zenekari napok programsorozatát, melyet később többen is követtek.
1985 nyarán a Petőfi Csarnokban forgatták a Linda című filmet az együttes koncertjén, majd ez év őszén Svájcban léptek fel. A genfi rádióban élő koncertet is adtak, majd megjelent a második lemez. 1986 februárjában a Pop Meccs gálán három első helyet gyűjtött be a csapat, majd Jugoszláviában is felléptek. A Tessék Választani című fesztiválon is felléptek, de az illetékesek az Állj vagy lövök című dalt, csak Állj mert jövök címmel engedték csak bemutatni. Nyáron aranylemez lett a második album is. Ősszel a harmadik album is megjelent. Ezek után egy ötven előadásos koncert kezdődött, melyen „Linda” (Görbe Nóra) volt a vendég.
1987 januárjában Kisszabó és Tereh bejelentette, hogy kilépnek, és megalakították a Step együttest. A két tagot Oláh Ali és Gay Tamás helyettesítette. Tavasszal egy tizenegy állomásból álló Sportcsarnok-turnéba kezdtek. Összesen 33 000 néző látta őket. Ezt egy turnéfilmen örökítették meg. Tavasszal a harmadik lemezük is aranylemez lett, majd ősszel pedig megjelent a negyedik nagylemez. Az évet a KEK koncerttel zárták, melyet a televízió is közvetített. 1988-ban tizenegy díjat gyűjtöttek a Pop Meccsen, majd újabb koncertturnéba kezdtek, melyet a Turné '88 c. lemezen is kiadtak, majd megjelent a Naplemez című stúdióalbum. Ez volt az első lemezük, mely CD-n is megjelent. Ősszel Kisszabó Gábor lett a régi-új basszusgitáros, így 1989-ben a négytagú Emelet létszáma ötre bővült.
Közben a hetedik album, a Vadkelet is elkészült. A Popmeccsen nyolc első hellyel csúcsot állítottak fel, majd Csehszlovákia magyarlakta településein koncerteztek. Az első koncert Füleken volt, ahol 5000 ember előtt álltak színpadra. Az Esti Hírlap szavazásán az év végén az „Év zenekara” címet is elnyerték, majd megjelent az Első az emelet című könyv is. 1990 tavaszán a Proton Hanglemezkiadónál jelent meg a lemez. Az új album elkészülte előtt Michel távozott a zenekarból, és Szörényi Örs lépett a helyére A Kis Generáció album már vele készült. Élő koncerteket ebben az évben már nemigen adtak, még a VSZM Közösségi Házban tartottak klub- és sportnapokat. Ez volt a levelezési cím, és a csapat próbahelye is.
 
Albumaik
 
Első Emelet 1 (1984) LP, MC, CD
Első Emelet 2 (1985) LP, MC, CD
Első Emelet 3 (1986) LP, MC, CD
Első Emelet 4 (1987) LP, MC, CD
Naplemez (1988) LP, MC, CD
Turné '88 (1988) LP, MC
Vadkelet (1989) LP, MC, CD
Kis Generáció (1990) LP, MC
Best of (1997) CD
Megyek a szívem után (2010) CD
 
Kislemezek 
 
1 (1983) Noteszember - Amerika
2 (1985) A kenguru jobbhorga - Álmatlanul3
(1988) Júlia nem akar a földön járni - Látszat (a Napoleon Boulevard közreműködésével)



 






 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


Utolsó kép



Facebook

Archívum

Naptár
<< Október >>
<< 2018 >>
Ke Sze Csü Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        


Statisztika

Online: 7
Összes: 446396
Hónap: 10375
Nap: 458