Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Illés

2011.03.11

 Az Illés-együttes a 1960-as és 1970-es évek egyik legnépszerűbb magyar beatzenekara volt. Érdekesség, hogy a nevükben is szerepel az „együttes” szó, nem pusztán csak „Illés” önmagában: elnevezésüket 1971-ben változtatták meg Illés-zenekarról Illés-együttesre. (A kötőjeles írásmódot az teszi lehetővé, hogy az alapítóról kapta a nevét.)Az Illés-zenekar családi zenekarként alakult 1957-ben, a zongorán Illés Lajos, szaxofonon pedig testvére, Illés Károly játszott. A családi zenekarban további tagként Zsiga István gitározott. Az együttes – ahogy a korszakban szokásos volt – a családi nevet választotta nevének (Tabányi Mihály és zenekara, Holéczy zenekar, Balassa zenekar, Benkó együttes). Illés Károly a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium zenekarában is játszott. Az együttes a korszak ismertebb külföldi dalait játszotta: dixielandet, olasz slágereket, örökzöldeket, Shadows- és Hurricanes-dalokat. Fellépéseiket klubokban, az Alkotmány utcai technikumban, középiskolai bulikban, egyetemi rendezvényeken tartották. A következő változás akkor következett be, amikor a Budapesti Műszaki Egyetem zenekarává léptek elő. Az Illés testvérekhez ekkor csatlakozott Nényei Tass (basszusgitár, hawaii gitár), Farkas Ádám és Halász Gyula (gitár), Rizsinszky Csaba, majd Körmendy János (dob). (Az együttesből egyedül Illés Károly nem volt egyetemi hallgató). 1962 és 1963 között a repertoárjuk a Beatles és a „luxemburgi” rádió hatására kibővült, a Bercsényi klubban tartottak előadásokat, emellett a Petőfi Sándor utcai Építők klubjában is rendszeresen felléptek. Ezeknek a fellépéseknek köszönhetően a fővárosban egyre népszerűbbek lettek, teltházas koncerteket adtak. Az 1963-as Sportcsarnokbeli amatőr fesztiválon aranyérmet nyertek. A másik aranyérmes a Metro együttes volt. A rendezvényen felléptek még a kor jelentősebb amatőr zenekarai, énekesei, mint a Scampolo, a Benkó Dixieland Band, az Omega, aki egy gimnazista lányt (Koncz Zsuzsát) kísért, valamint Zalatnay Sarolta. Koncz Zsuzsa 1963-ban csatlakozott a zenekarhoz, akinek révén tovább bővült a zenekar repertoárja. Sportcsarnokbeli szereplésük miatt (a közönség őrjöngött) az MSZMP KB Agit. Prop. Bizottságának egyik ülése foglalkozott az Illés-együttes feloszlatásának lehetőségével is.

1964-ben Farkas Ádám gitáros egyik napról a másikra bejelentette, hogy kilép az együttesből, mert a diplomamunkáját kellett elkészítenie. A megüresedett helyre Koncz Zsuzsa Bródy Jánost ajánlotta, akivel 1963 nyarán, Balatongyörökön ismerkedett össze. Érdekesség, hogy Bródy első bemutatkozása a próbán balul ütött ki, a zongora ráesett a lábára, így a további próbákon törött lábbal játszott.[2] Ugyanebben az évben megszületett első lemezfelvételük is, a Long Tall Sally (Koncz Zsuzsa énekével), és a Little Richard/Chapel of Love (Koncz Zsuzsa és Ács Ildikó énekével), valamint két instrumentális Illés Lajos-alkotás, a 64, és az Ostinato. Ekkor már a dobos Körmendy János volt. Körmendy csatlakozásával az együttes Fats Domino dalait is felvette műsorába. A koncerteken néha fellépett vendégművészként, kisegítőként Szörényi Levente is, aki Gergely Ági révén ismerkedett meg a zenekarral: a szünetekben Adriano Celentano-nótákat adott elő.
1964-ben komoly válság következett be az együttes életében. Többen befejezték egyetemi tanulmányaikat (köztük Illés Lajos is), a zenekar válaszút elé került: profi vagy amatőr? Az Illés testvérek Körmendy Jánossal együtt profiként zenéltek tovább, ugyanakkor a többi tag megalapította a Strings együttest, és továbbiakban a klubot, a kollégium felszerelésit is megtartották maguknak. Illésék felszerelés, helyiség és zenészek nélkül maradtak. Tetézte a bajt, hogy ebben a helyzetben Koncz Zsuzsa is elpártolt tőlük.
A későbbi fellépéseken Szörényi – akit akkoriban „a kis Buddy Holly”-nak hívtak – már állandó vendég volt. Bródy így emlékezett vissza erre az időre: „Eleinte nem nagyon szerettem, mert ha lejött, elkérte a gitáromat, óriási showt csinált, eltépte a húrjaimat, levetette magát a földre, aztán visszaadta a gitárt, és azt mondta, ne haragudj! És a gitáron nem volt húr. Amikor aztán az első próbán Szabolccsal elénekelte az It's All Over Now–t, akkor éreztem, hogy alapvetően jó srác és érdemes vele együtt zenélni.”









 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.